Hosszú ideje terveztem egy olyan gyakorlatorientált képzést, melyben szerettem volna átadni a több, mint 30 éves terápiás munkám alatt megszületett szemléleti megközelítésem és az erre épülő legjobb terápiás technikáim. Köszönet a valamikori képzőimnek, kollégáimnak, klienseimnek és résztvevő kollégáknak, hogy ez megvalósulhatott. Ezzel a pár sorral a következő képzési blokkra invitállak.
Nagyon sok hatékony megközelítés és módszer létezik, amivel szakemberként igyekszünk jobbá tenni a párkapcsolatokat. Saját életünkben és munkánk során is tapasztalhatjuk, hogy amikor az erőfeszítéseink hatására végre kapcsolatainkban vagy klienseink párkapcsolatában közeli és intim kapcsolódások jönnek létre, egy – néha banális, néha nehéz – kapcsolati interakció miatt – ami aktiválja a múlt sérüléseit – rendszerint annyira erős érzések kerítik hatalmukba a pár egyik ill. mindkét tagját, amik menthetetlenül elsodorják őket. Pillanatok alatt válnak semmissé az eddigi erőfeszítések, szándékok és tűnik el a kapcsolat biztonsága, a szeretet érzése. A keletkező fájdalom pedig ismét elzárja az egymás felé vezető útat. Reaktív, önvédelmi működéseik csapdájába szorulnak, megsebezve ezzel önmagukat és egymást is. Mintha az összes tudásuk, tanult és szerzett készségük, amivel meg tudnák akadályozni ezeket a destruktív köröket, gyakorlatilag elérhetetlenné válna számukra. Ennek magyarázata nem az ő ügyetlenségükben, hanem agyunk felépítésében és sérüléseink mértékében rejlik.
Ezekre a helyzetre dolgoztunk ki egy olyan metodikát, amivel rövid időn belül stabilizálni tudják magukat és egymást a pár tagjai, illetve olyan módon tudják átdolgozni az őket elárasztó fájdalmas érzéseket – amit legtöbbször egymásnak tulajdonítanak – hogy abból mély és intim közelség születik.
Munkám során egyre fontosabbá vált érteni és láttatni, hogy minden viselkedésnek, kapcsolati megnyilvánulásnak története és létjogosultsága van egyéni és kapcsolati szinten egyaránt. Ehhez egy olyan kognitív térképet használok, amivel a pár tagjai is rövid időn belül a cirkularitás és nem a hibáztatás nyelvén értik meg a kapcsolati jelenségeiket, egymás és saját maguk működését. Tapasztalataim szerint, ebben a szemléleti keretben könnyen válnak egymás szövetségeseivé, és a terápiás téren kívül is minősítés nélkül értelmezik kapcsolati történéseiket.
A továbbképzés során a kollégák megismerhetik azt a szemléleti keretrendszert amiben bonyolult kapcsolati jelenségek is egyszerűen átláthatóvá, érthetővé válnak klienseik számára is. Ebből szinte automatikusan bomlanak ki a továbblépés irányai, gyakorlati lehetőségei.
Végig vesszük a leggyakoribb párkapcsolati problémákra fókuszálva a terápiás folyamat állomásait. Felépítjük az egyes ülések menetét, saját élményű gyakorlatot szerezve olyan technikák alkalmazásában, amik erőteljesen hatnak a pár közötti kapcsolat intimebb, őszintébb és egymás támogatására épülő átalakítására. Dolgozunk azokkal a határhelyzetekkel, amikben a párterápia nehézségekbe ütközik. Pl: amikor a külső harmadik még aktívan jelen van a kapcsolatban, vagy amikor erős érzelemkitörések, indulatok fűtik a feleket, vagy asszimetrikus kapcsolati adottságok nehezítik a pár életét…
Lehetőséget szeretnék biztosítani, hogy aki (el)végzi ezt a képzést, ahhoz szupervízió mellett küldhessem a hozzám jelentkező párokat, ilyen módon is biztosítva a hozzám jelentkezők számára a szakmai színvonalat.
A jelentkezés feltétele:
– elvégzett CSRT elméleti vizsga és 1 év gyakorlat
– elvégzett MCSE elmélet + 2 szupervíziós blokk + 1 év gyakorlat
– 3 év terápiás gyakorlat, (párokkal való munka is)
A továbbképzés 60 + 10 óra 4 alkalommal 15 órás képzési blokkokban, péntek 16-20-ig és szombaton 9-18-ig. Egy utánkövetéses alkalom szombaton 9-18-ig valósul meg. Hiányzás 1 pénteki nap. Több hiányzás esetén pótolni kell a kimaradt blokkot.
Óradíj: 3400Ft
A képzés: min.10 fővel indul. A blokkok egymásra épülnek, ezért a csoport zárt marad.
Időpontok:
2025.
ápr. 11-12.
máj. 9-10.
jún. 13-14.
júl. 4-5.
Az utánkövetés időpontja: szept. 13.
Helyszín:
1077 Budapest, Wesselényi u. 71. 2/4 kapucsengő: 124.
A továbbképzést vezeti:
Iszlai Zoltán
iszizoli@gmail.com